A BM mellett törték fel a jobbikos képviselő autóját
A Jobbik szerint szimbolikus, hogy csütörtökön a Belügyminisztérium melletti utcában feltörték Volner János frakcióvezető-helyettes autóját.
A Jobbik szerint szimbolikus, hogy csütörtökön a Belügyminisztérium melletti utcában feltörték Volner János frakcióvezető-helyettes autóját.
Tiltakozó akciót szervezett a "Százezren Gyöngyöspatáért" Facebook-csoport a Belügyminisztérium elé, ahol a faluban megjelent paramilitáris szervezetek és a kormány tétlensége ellen tiltakoztak. A demonstrálók közé kiment Pintér Sándor belügyminiszter is, akit a Klubrádió munkatársa kérdezett.
A belügyminisztérium közleményben hangsúlyozza: három napja hatályban van a szigorított szabálysértési kormányrendelet, amely alapján nem lehet "következmények nélkül, egyenruhában jogtalanul járőrözni, másokban riadalmat és félelmet kelteni".
Vona Gábor szerint az LMP hozzáállása a gyöngyöspatai helyzethez "mélységesen felháborító és romboló, pusztító". A Jobbik elnöke keddi parlamenti sajtótájékoztatóján ismételten lemondásra szólította fel a belügyminisztert.
A kormány azonnali hatállyal állítsa vissza a településőri szolgálatot, adja vissza a rendőrségnek a zárolt 30 milliárd forintot, és állítsa vissza az Út a munkába programot - ezt kéri Nyakó István szocialista politikus a kormánytól és Pintér Sándor belügyminisztertől.
Nyolc embert állított elő a rendőrség garázdaság miatt péntek délután Gyöngyöspatán - közölte a belügyminiszter a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.
Reggelig tartó virrasztásra készülnek a gyöngyöspatai roma férfiak, hogy a házaikat őrizzék. Többen azt mondták péntek este, hogy nem kirándulásra vitték a helybéli asszonyokat és gyermekeket, hanem "a településre költöző Véderőtől való félelmük miatt" kerestek nekik ideiglenes szállást.
Pintér Sándor belügyminiszter lemondását szorgalmazza Egyed Zsolt, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, mert szerinte a megyében a közbiztonság romlik "úgyszólván megszűnt".
A belügyminiszter szerint az állami főhatalom gyakorlása nem kerülhet magán- vagy pártkézbe.
A Jobbik képviselői örömmel fogadták a hajdúhadházi rendőrkapitány menesztésének hírét, de szerintük a törvénysértő rendőri intézkedésekért azoknak is felelniük kell, akik parancsot adtak azokra, ezért a nyomozó ügyészséghez fordulnak - tudatta szerdán Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő.
A Széll Kálmán-tervben meghatározott irányvonal rossz - véli a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezeteit tömörítő demonstrációs bizottság elnökeke.
Az ellenzéki párt szerint a leváltott Pest megyei rendőrfőkapitány egyetlen bűne, hogy nem volt hajlandó hazudni az állománynak.
Ha közrendet akarnak, miért csinálnak rendetlenséget? - tette fel a kérdést Pintér Sándor belügyminiszter a Jobbiknak azt követően, hogy az ellenzéki párt vezetője, Vona Gábor napirend előtti felszólalásában közölte: Magyarországon nincs közbiztonság.
"Rendőri jelenlétre" megszüntette járőrözését a Hajdúhadházon tartózkodó csoport - közölte az ORFK pénteken.
Pintér Sándor belügyminiszter azonnal mondjon le, mert tájékozatlan és alkalmatlan Rubi Gergely jobbikos képviselő szerint.
Pintér Sándor belügyminiszter a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjainak hajdúhadházi járőrözésével kapcsolatban csütörtökön Gödöllőn kijelentette: meggyőződése szerint szabálysértések történtek, a magyar hatóságok ennek megfelelően járnak el.
Hat civil szervezet közös levélben sürgeti határozott fellépésre a kormányt, valamint az országgyűlési képviselőket és kisebbségi biztost a Hajdúhadházon "félelmet keltő és a helyieket zaklató" Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel szemben.
Az Országos Polgárőr Szövetséghez (OPSZ) tartozó egyesület polgárőre, Kolompár László fogott el két betörőt szerdán éjjel Tégláson. Szerdán a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület azt közölte, hogy ők fogtak betörőket a településen.
Az este folyamán Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület már nem járőrözik Hajdúhadházon, ennek ellenére helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint este negyed 9-kor még lehetett látni fekete egyenruhában masírozó járőröket.
Befejezte a járőrözést a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Hajdúhadházon - mondta Pintér Sándor belügyminiszter szerdán Budapesten, hangsúlyozva: nem lesz Magyarországon mondvacsinált törvényesség mögé bújva járőrözés.